Szabolcs Vigh

* 1934

  • A köznyelvben forgó szóhasználat szerint én egy jó középpolgári családban születtem. A nagyapám egy lecsúszott fűrészgyár-tulajdonos volt Szolnokon. Úgy értem, hogy lecsúszott, hogy így mesélték, hogy az első világháborúban tönkrement, mert hadikölcsönt vett fel, mint nagy hazafi. Apámék öten voltak, apám a legfiatalabb. Két fiú volt, a negyedik, ötödik, apám a legfiatalabb. Talán érdekes apróság, éppen azért, mert ilyen mélyre megyünk az interjúban, hogy apám művész akart lenni: színdarabokat írt a középiskolában, úgy hívták ezt, hogy önképzőkör. De az apja sokkal reálisabb volt, és azt mondta, hogy „fiam, a komédiásoknak nincs kenyérkeresetük. Neked tanulnod kell!” Szóval aztán jogot tanult és ügyvéd lett.

  • Piliscsabán élt egyike azoknak a katonatiszteknek, akik Mindszentyt kiszabadították. És ő is el volt ítélve emiatt. K.: Ő kicsoda? V.: Tóth József. És amikor ott beszélgettünk, akkor azt mondja nekem, hogy „Hogy lehet az, hogy most a püspöki kar egy körlevélben fölszólít a téeszcsékbe való belépésre, ugyanakkor az egyház pedig normálisnak tartja a magántulajdont. Ez ellentétben van. A püspöki kar kiszolgálója lett ennek a rendszernek, mi pedig az egyházért vállaltunk rizikót. Hát ez nem fér a fejembe.” Én ezzel a kritikával teljesen egyetértettem, és a jövőben sem akartam ilyen kétkulacsos magatartást tanúsítani, mint pap, hanem egyértelműen cselekedni, viselkedni, vagy legalábbis hallgatni. Ha már úgy éreztem, hogy ezzel a rendszerrel szemben nem lehet beszélni, akkor legalább nem vagyok hajlandó olyan dolgokat fölolvasni vagy kimondani, ami alapvető emberi érdekeket sért.

  • Mindent megújítani Krisztusban – pappá szentelése Nekem volt egy ilyen jelmondatom, már diákkoromban is – és az körülbelül kifejezte azt a gondolatot, amit tegnap összefoglaltam –, hogy „Instaurare omnia in Christo” – tehát „mindent megújítani Krisztusban”. Mondjuk az az elképzelés, hogy az evangélium és az abban lévő üzenet, az a legjobb az emberiségnek. És azt tudva, hogy ez többé vagy kevésbé itt vagy ott botladozik, volt nekem egy ideám, hogy én ebbe akarom magam belevetni. Nekem nem voltak olyan túlzó, nagyravágyó elképzeléseim, hogy „én majd mindent jobban csinálok”, de az igen, hogy egy elporosodott, ódivatú egyházat a maivá tenni. Az egyházi életet megújítani belülről. Főleg a gyakorlatban. Ezt próbáltam én az első miséimnek kapcsán is elmondani, persze, hogy mai szemmel nézve nem jelentett ez túl sokat. De mégis olyan módon szervezni – főleg azt hiszem, az volt akkor a fő elképzelésem –, hogy a résztvevők ne csak egy sematikus szertartáson vegyenek részt, ahol minden a helyén van, és mindenki tudja, hogy ezt így kell csinálni – hanem értsék is körülbelül azt. Szóval hogy verbálisan és mentálisan közelebb kerüljön hozzájuk a szertartás a liturga és a rítus. Ez volt a vezérgondolatom.

  • Full recordings
  • 1

    Budapest, Hungary, 02.07.2012

    ()
    duration: 
    media recorded in project Oral history archívum - Budapest
Full recordings are available only for logged users.

Nyitottabb, türelmesebb és szolidárisabb egyházra gondoltunk

Vigh Szabolcs 1935-ben
Vigh Szabolcs 1935-ben

1934. november 19-én született Budapesten, középpolgári, értelmiségi családban. Édesapja ügyvéd - többek között a Magyar Hajózási Rt. jogi képviselője -, gimnáziumot végzett édesanyja háztartásbeli volt. Az öt testvér közül Vigh Szabolcs a legidősebb. A gyerekek katolikus szellemben nevelkedtek. Középiskolai tanulmányait a Piarista Gimnáziumban kezdte, az államosítást követően a Fazekas-gimnáziumban, majd az Eötvös-gimnáziumban tanult. 1953-ban érettségizett, majd a Budapesti Hittudományi Akadémián folytatta tanulmányait. 1958-ban szentelték pappá. Az 1956-os forradalom kitörése után szemináriumi társaival járta a várost, kereste, hol tud segíteni. November 3-án részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal iratainak lefoglalásában, hogy azok tartalmát kívülállók jogtalanul ne használhassák fel. A forradalom leverése után családja Hollandiába disszidált, ő itthon maradt. 1957 júniusában letartóztatták. A Turchányi Egon és társai elleni per decemberben kezdődött, melynek ő eredetileg IV. rendű vádlottja volt, ám - vélhetően nemzetközi nyomásra - még a hónap elején szabadlábra helyezték, és 1958. január 10-én megszüntették ellene az eljárást. 1958-tól káplán volt Endrefalván, Táton és Tokodon. 1965 után Budapesten különböző plébániákon szolgált. Nem lett békepap. Ismételt próbálkozások ellenére sem hagyta magát titkos ügynöknek beszervezni. Nyugati országokba érvényes útlevelet először 1968-ban kapott. A születésszabályozásról írt doktori értekezését 1971-ben fogadták el summa cum laude fokozattal. Több tanulmánya jelent meg ebben a témában a Vigília és a Teológia című folyóiratokban. 1973-ban külföldi tanulmányútra vonatkozó kérelmét az illetékes egyházmegyei főhatóság elutasította. Ugyanebben az évben az őszi esperesi konferencián bírálta a fogamzásgátlással kapcsolatos hivatalos egyházi tanítás gyakorlati alkalmazását, ezért püspöke 1974-es leiratában a nyilvánosság előtt rendreutasította. Majd “büntetésből” újra áthelyezték. 1975-ben kivándorló útlevelet kért, 1976 februárjában érkezett Hollandiába. Még ebben az évben laicizáltatta magát, és megnősült. 1981-ben elvált, néhány év múlva újra nősült; ebből a házasságból született Péter fia 1987-ben. 1976-től a Tilburgi Egyetemen dolgozott, 1979-től dokumentációs munkatársként. 2003-tól egy SOS-telefonszolgálatnál teljesít önkéntes szolgálatot.