Miklós Sulyok

* 1948

  • Volt olyan, amikor Balatonakarattyán, a szüleim nyaralójában nyomtattunk Demszkyvel – az egy elég nevezetes dolog volt, novemberi időszak, tél eleje, teljesen kihalt Balaton, és egyszer csak kinézve az ablakon, láttunk egy URH-t – ahogy ezt akkoriban mondani szokás volt –, vagyis rendőrautót, száz méterre tőlünk. Nem volt kétséges számunkra, hogy értünk jöttek. Rájöttünk, hogy azt a hihetetlen mennyiséget, amit már kinyomtattunk, nem tudjuk sehova elrejteni, de legalább a gépet el kéne menekíteni. Demszky fogta a hóna alá a Roneo gyártmányú kis stencilgépet, és bevette magát a nádasba. Nagyon sokáig tartott ez, vártuk, hogy „gyertek már, a kurva anyátokat, miért nem jöttök”. Utólag megtudtuk, hogy betörések voltak Akarattyán, és amiatt jött a rendőrautó.

  • Full recordings
  • 1

    Budapest, 19.05.2009

    (audio)
    duration: 01:45:13
    media recorded in project Oral history archívum - Budapest
Full recordings are available only for logged users.

A demokratikus ellenzék tevékenysége az első pillanattól azt a filozófiát követte, hogy az nyújt védelmet, ha az ember nyíltan vállalja.

ScanImage013.jpg (historic)
Miklós Sulyok
photo: családi

Matematikus, vállalkozó, könyvkiadó, étteremtulajdonos. 1948. április 3-án született Budapesten. Édesapja pénzügyi szakemberként 1954-től a párizsi magyar külkereskedelmi kirendeltségen dolgozott, 1956-59 között a gyermekeit is kivitte Párizsba. A gimnázium első osztályát a budapesti Rákóczi Gimnáziumban végezte, ahonnan azonban eltanácsolták, így 1966-ban a Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett. 1970-72 között francia kapcsolatai révén a trockizmus érdekelte. 1971-ben végzett az ELTE Természettudományi Karának matematikus szakán. Kutató matematikusként dolgozott egyebek között az MTA Matematikai Kutatóintézetben és a SZTAKI-ban. 1977-ben szerepet játszott a szamizdatban írt, ellenzéki Napló létrehozásában és működtetésében, valamint az 1979-es Charta tiltakozási akció szervezésében. 1980-ban feltartóztatták a Ferihegyi repülőtéren, amikor Lengyelországba készült a Szolidaritáshoz. Ekkor eltávolították a munkahelyéről. Ekkortól alkalmi munkákból élt, egy ideig a Hungarofilmnek filmeket fordított, tolmácsolt. Az 1980-as években szamizdat-kiadványokat nyomtatott és terjesztett. Baráti kapcsolatai révén behozatott egy stencilgépet Svájcból, amelyen a szamizdatokat nyomtatta. 1982 decemberében az állambiztonsági szervek sajtórendészeti vétség gyanúja miatt házkutatást tartottak az összes olyan helyen, ahol illegális irodalmat feltételeztek, így nála is, és szamizdat kiadványokat, közöttük jelentős mennyiségű 1956-os irodalmat foglaltak le. 1986 áprilisában a rendőrség egy házkutatás alkalmával elkobozta tőle a szamizdat Beszélő, Hírmondó és Demokrata nyomtatás alatt lévő példányait. 1987-ben lefordította és kiadta Dany Cohn-Bendit interjúját Adam Michnikkel A totalitarizmus címmel, valamint lefordította és kiadta Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényét, amelyet az AB Független Kiadó adott ki szamizdatban. Kundera más regényeit is kiadták együtt, pl. a Tréfát és a Búcsúkeringőt. 1988-ban barátaival legális kiadót hoztak létre, az első kiadott könyve Bill Lomax Magyarország 1956 című, addig csak szamizdatban megjelent műve volt. A rendszerváltás után több könyvesboltot és vendéglőt indított. 2000-ben Petri György barátja emlékére nevezte el éttermét M.-nek, Petri első verseskötete (Magyarázatok M. számára) után.