Bálint Nagy

* 1949

  • Nagy Bálint: Ez volt a Bem tér, amelyikre négyünk aláírásával kiment egy felhívás, hogy a lengyelországi hatalomátvétel alkalmából ott csináljunk egy nagy emlékezést. Rajk (László), Haraszti (Miklós), Demszky (Gábor) meg én. És a Demszkyt, Harasztit meg engem a térről vittek el, Rajk késett, és őt valahol a Margit körúton vagy valahol – Mártírok útja egzaktul – kapcsolták le. Hogy időben stimmeljen a dolog. Őt ott kapcsolták le. És furcsa módon, akkor is a Tolnai utcába vittek bennünket. Nem a kerületi kapitányságra. Sem nem az a kerület, sem nem a mi kerületünk. Szerintem a VIII. kerületben ebből a társaságból senki nem lakott. Elképzelhető, hogy oda volt kiszignálva ez a történet. És akkor ott elkülönítve hallgattak ki bennünket. Külön autóval vittek, Audikkal. Kőrösi Zsuzsanna: Audi, akkor? NB: Audi, tehát a Belügynek a legmagasabban kvalifikált autói jöttek értünk. Végül is ennek a dolognak van megtisztelő vonzata! És megkülönböztető jelzés nélkül, de a villamos pályán végig a Körúton, és balra bekanyarodva a József utcába szabálytalanul ment a négy fekete Audi. Azt hiszem, három volt Audi, a negyedik Mercedes. És jobbról-balról ült egy rendőr. Ott vártak bennünket. És ott mindenki vérmérsékletének megfelelően reagált erre a dologra. Én nem szoktam ilyenkor hepciáskodni, én beszélgetek. Ha kérdeznek, ami rájuk tartozik, azt megmondom, ami nem tartozik rájuk, azt nem mondom meg. KZs: És mi tartozott rájuk? NB: Hogy szerveztünk egy ilyet például, ez rájuk tartozott. Aláírtam a nevemmel, tehát ezen nincs mit tagadni. Volt, aki nézte az óráját, és ötpercenként azt mondta, hogy „szeretném tudni, hogy miért hoztak be”. Aztán nem szólt egy szót sem. Aztán öt perc múlva megint. KZs: Ez ki volt? NB: Az a baj, hogy nem emlékszem. És ezért nem akarom mondani, hogy az a Haraszti volt, vagy a Rajk volt, vagy a Demszky volt. Nem, Demszky balhézni szokott. És itt is balhézott, azt tudom. Akkor például nagyon nyomatékosan fölhívták a figyelmünket arra, hogy most menjünk haza, és ne hepciáskodjunk. És akkor én ott azonnal mondtam, hogy bocs, de én egy házibuliba megyek, mert éppen egy általam tervezett háznak az avató bulija van, ahol persze ott volt egyébként az egész demokratikus ellenzék. Úgyhogy amikor éjjel kettő körül kiengedtek, akkor egy fél óra múlva tudta mindenki, hogy mi történt.

  • Full recordings
  • 1

    Budapest, 18.08.2010

    (audio)
    duration: 02:25:49
    media recorded in project Oral history archívum - Budapest
Full recordings are available only for logged users.

A buli nagyon fontos meghatározó forma volt Adyligeten

Nagy Bálint
Nagy Bálint
photo: családi fotó

Nagy Bálint 1949. május 24-én született Szegeden. A középiskola elvégzése után Debrecenben, majd Budapesten tanult felsőfokú építőipari technikumban, amit 1971-ben fejezett be. 1976-ban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Építőipari Karán végzett. 1972-től az IPARTERV munkatársa, 1977-ben a LAKÓTERV-ben Virág Csaba mellett dolgozott, akit máig mesterének tekint, egy évvel később pedig Schneller István munkatársa lett a VÁTI-ban. 1979-ben ellenzéki tevékenysége miatt szerződését nem hosszabbították meg. Az elkövetkező csaknem tíz évben ácsként dolgozott. Építészeti tevékenységére erős szociális érzékenység jellemző, tervezői munkájába számos esetben társadalomtudósokat is bevon. Építészeti stílusa sokrétű, tervrajzainak grafikus megoldása és színezése, a hegyes, erősen visszametszett formák, éles szögek alkalmazása és a tér folyamatos megtörése expresszív hatást kelt, épületei pedig - a modern építészet formaelemeinek felhasználása mellett - eklektikus hatásúak.1979-ben a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) alapító tagja, 1981-1984 között a Beszélő című szamizdat folyóirat alapító szerkesztője. 1983-1984-ben a Károlyi Mihály Emlékalapítvány ösztöndíjasaként Vence-ben (Franciaország) dolgozott. 1987-1990 között az Atlantic Research and Publications meghívására az USA-ban ösztöndíjas. 1991-ben saját építészirodát alapított (N&n - Nagy Bálint és tsa). 2001-ben létrehozta az N&n Galériát. 2009 óta a Fuga Budapesti Építészeti Központ vezetője. Hét gyermek édesapja.