Sándor Goják

* 1947

  • A vasfüggöny harmadik időszaka SZ-100-as, elektromos jelzőrendszer. Óriási különbség volt az SZ-100-as és az aknák között. Az aknamező szorosan az államhatár vonalát követte, ezért volt 365 kilométer hosszú. Az elektromos jelzőrendszert az államhatártól 50 és 10 ezer méterre telepítették az ország belseje felé. Mindig a domborzat határozta meg, hogy hogyan vigyék. Ennek a hossza csak 235 kilométer volt. És nem ölt meg senkit, hiszen csak jelzésre szolgált. Az elektromos jelzőrendszer nem egy új technológia volt. Szovjetunió az afganisztáni határ mellé telepítette az ötvenes években, de ott 380 V áram folyt benne. Magyarországon mindössze 24 V körülbelül. A berlini falnál 180 kilométer hosszan 380 V folyt benne. A kelet-németek ezért próbálkoztak Magyarországon kiszökni. Honnan lopta a Szovjetunió az ötletet, hogy ilyet tegyen az ötvenes években az afganisztáni határra? Hát a náci koncentrációs táborok! Ott a szögesdrótban 24 ezer voltot nyomtak. Ha egy rab hozzáért, amikor szökni próbált, rögtön el is égett! Tudjuk, a háború végén a német tudósok nemcsak Amerikába kerültek, hanem a Szovjetunióba is. Ők adták az ötletet.

  • Nagyon kevesen tudják, hogy miért döntött a Szovjetunió 1965-ben Brezsnyev vezetésével, hogy föl fogják szedni a taposóaknákat ’66-ban. Az i-re a pontot a Pinka-folyó tette fel. Miért? 1957-ben, amikor leengedték a vasfüggönyt másodszor, akkor a meder oldalát az államhatártól az ország belseje felé 50-70 méter hosszan kirakták taposóaknákkal, nehogy valaki kiszökjön. Minden idők legnagyobb országos jeges árvize ’65. március végén volt. Valamennyi folyó kiöntött Magyarországon, többek között a Pinka-folyó is, és a mederből kimosta ezeket az aknákat. Pornóapátinál kifolyik a határon a Pinka folyó Ausztriába, 8 kilométer után visszajön Szentpéterfára. És az osztrák tűzszerészek ’65 nyarán, amikor az árvíz levonult, sok száz taposóaknát megtaláltak. De sajnos nem mindegyiket, és két osztrák kislány halálát okozták ezek az aknák. Az osztrák kormány az ENSZ-hez fordult, hogy próbálják a Szovjetuniót meggyőzni a taposóaknák felszedésére. És ’65-ben döntött úgy a Szovjetunió, hogy föl fogják szedni ezeket a taposóaknákat, de valamit helyette le fognak rakni, az osztrák–magyar határ nem lehet vasfüggöny nélkül. Akkor jött a harmadik időszak, az elektromos jelzőrendszer, az SZ-100-as.

  • Sopronlövő és Sopronkövesd között van egy hosszú egyenes szakasz a főútvonalon. Ez a szökés 1967-ben, márciusban vagy áprilisban, egy ködös hajnali napon történt. Egy profi sportrepülőgép párhuzamosan ment a határral, túloldalon, Ausztriában. Annyira alacsonyan jött ez a sportrepülőgép, hogy a lokátor nem tudta bevenni. A repülő Sopronkövesd környékén hirtelen ráfordult a főútvonalra. A főútvonal 1 kilométer hosszan egyenes volt, jobbra-balra nem voltak sem fák, sem kilométerkövek. Hajnalban, négy óra felé, esetleg a tejes autó, vagy a kenyeres autó szokott arra menni. A repülő landolt, pár 100 méter után meg tudott állni. Ott a Szeremley Huba a családdal várta. Kiszállt az autóból, beszálltak gyorsan, megfordult a sportrepülő, és máris felszállt. Nem tartózkodott egy hat-nyolc percnél többet Magyarországon. Azonnal kiment Ausztriába.

  • A bakelitaknákat a Szovjetunióban csinálták. Csak ’57 nyarára készültek el ezek. 1,5 millió darabot raktak úgy le, ahogy a tábla mutatja, sűrűn, mint a sakktábla-figurák. Ezeket az aknákat kimondottan emberek ellen tervezték. Úgy volt kiszámolva a robbanóanyag mennyisége, hogy ha valaki rálépett minimum a lábfejét tépje le. Ha letépi valakinek a lábfejét, akkor nem megy tovább, elvérzik. Ezeket felnőttekre tervezték, akik 40 kilónál nehezebbek, nem nyúlra, őzre, vaddisznóra. Beélesítették, besüllyesztették a földbe, és ezen rajta volt 1-2 centiméteres földréteg.

  • Full recordings
  • 1

    Budapest, Oral History Archívum, 02.09.2013

    (audio)
    duration: 01:33:37
    media recorded in project Iron Curtain Stories
Full recordings are available only for logged users.

A Vasfüggöny Múzeum az életem

Goják Sándor sorállományú határőr, 1967
Goják Sándor sorállományú határőr, 1967
photo: magán

Goják Sándor 1947. február 25-én született Borjád községben (Baranya megye). Édesapja bányász, édesanyja háztartásbeli volt. Négyen voltak testvérek. Az általános iskola elvégzése után Budapestre került, az újpesti Dózsa kölyök, illetve az ifi csapatával futballozott. Géplakatosnak tanult, 1964-ben végzett a szakmunkásképző iskolában. 1965. február 22-én besorozták a határőrséghez. Nyírbátorba került kiképzésre, majd elvégezte a katonai tisztiiskolát. Szakaszparancsnok-helyettesként szolgált Pornóapátin. 1968. február 15-én szerelt le. 1971-ben megnősült, két lánya született. 1971-től Szombathelyen, a MÁV Járműjavítóban csoportvezető volt. Gépészeti felsőfokú iskolát végzett. 1981-ben a felsőcsatári Vashegyen nyaralót épített, 1990-től itt borozót üzemeltetett. Ekkor kezdte el gyűjteni a Vasfüggöny 41 évének tárgyi emlékeit, történeteit, majd építeni a múzeumot. 2001-ben hivatalosan is megnyílt a Felsőcsatári Vasfüggöny Múzeum.