László Deres

* 1948

  • A barátom leköltözött Heresznyére, ami lent van Barcs mellett, egy határ melletti kis falu. Ott a Dráva összevissza kanyarog. Hol kint van a határ, hol bent. Ő azt tervezte, hogy ott a legjobb kimenni, ott nem lehet megbukni. És azt mondta, hogy direkt azért állandóra bejelentkezett oda Heresznyére. Sofőr volt ő valahol, Barcson, vagy hol? Mert ő azt tervezi, hogy ott a legjobb kimenni rizikómentesen, ott nem lehet megbukni. Mert ő se kapott útlevelet, mert már egyszer elkapták, és kapott érte, ült is valamennyit, hat-nyolc hónapot. És hogy menjek le, és nézzem meg. Hogy az sokkal biztonságosabb, és akkor ott nyugodtan ki tudunk menni. Rendben van, fölültünk a motorra, lementünk. Már jóval Barcs előtt igazoltattak a határőrök, de mivel ő ottani lakos volt, nem tudtak mit csinálni. Én meg a barátja voltam, én fuvaroztam, tehát beengedtek a biztonsági zónába. És ott volt egy parasztház, és a kertek mögött ott volt 20 méterre a határ! És utána jött a Dráva. Mondtam is: „Ha idáig eljut az ember, akkor már nincsen semmi probléma! Hacsak el nem tévedünk az erdőben.” […] Este tíz óra körül elindultunk, és eltévedtünk! Nagyon el lehet tévedni éjszaka az erdőben! Kinézed a térképből, hogy most erre kell menni, és lehet, hogy öt perc múlva már pont az ellenkező irányba mész a sötétben. Mondtam a haveromnak: „várjál, fölmászok egy fára, megnézem, merre lehet a folyó!” Nem láttam semmit! Na, akkor elő az iránytűt! Pont ellenkező irányba mutat! Hát most kinek higgyünk? Az ösztöneimmel valahogy arra kell menni, de ha a műszerre hagyatkozom, akkor majdnem ellenkező irányba! És éreztem, hogy arra megyünk, amerre az ösztöneim súgnak, biztos, hogy az nem lesz jó! „Menjünk az iránytű után!” Nem mentünk 20 percet, és akkor már éreztem a víznek a szagát, és tényleg meglett a folyó! Át is mentünk, elég nehéz volt. Ez 1975 nyarán volt, ha jól emlékszem, augusztus elején. Nagyon meredek volt a part, alig tudtunk felkapaszkodni. Vállra akasztható táskám volt, el is szakadt a szíja, épp hogy meg tudtam fogni, ott nagyon nagy sodrása volt a víznek. Eltűnt volna a ruhám is az iratokkal együtt. De végül is sikerült.

  • Én megterveztem az utat. Vettem két gumibelsőt, meg békatalpakat, hogy ne kelljen ott úszkálni, így biztonságosabb. Becsomagoltunk mindent. Kipróbáltuk Sikondán a strandon a műanyag zsákot, amibe a ruhákat meg az iratokat betesszük, hogy száraz maradjon. A feleségemnek volt útlevele. Megbeszéltem egy kollégámmal, hogy vigye ki a nejemet a Trabantjával Batinára, a keleti oldalán a Dunának. Ugyanis Mohácson a kompjárat négytől közlekedett este tízig. Kértem, hogy úgy időzítsenek, hogy tíz óra után érjenek oda, ne legyen feltűnő, hogy ott vár egy autó. És ott várjanak meg minket. […] Lementünk a Duna-partra. Amikor besötétedett, egy kihalt részen gyorsan levetkőztünk, a zsákba bele a ruhát, és akkor be a vízbe! Ez ’74 augusztusában volt. És akkor ott csurogtunk a Dunán. Egy helyen megvilágították a folyót keresztben, de pillanatok alatt átúsztunk azon a részen, és akkor már sötétben voltunk. Körülbelül öt órát voltunk a vízben. Szerencsére akkor épp nem volt semmi forgalom. Kimásztunk a bal partra. De volt egy kis malőröm, mert annyira kiszívott a víz, hogy megszédültem, és leejtettem a tárcámat, és benne volt irat, meg némi pénz. Alig találtam meg! […] Végül meglett minden, és akkor mentünk a Duna mellett, elmentünk körülbelül egy fél órát, és kiértünk egy műútra. Volt ott valami épület, és néztem a fölírást: ulice. „Helyben vagyunk! Ez már nem Magyarország!” És akkor elmentünk jobbra, tényleg ott volt egy nagy fény, ott várt a Trabantban a feleségem!

  • Full recordings
  • 1

    Komló, Hungary, 12.10.2013

    (audio)
    duration: 02:38:27
    media recorded in project Iron Curtain Stories
Full recordings are available only for logged users.

Olyan voltam. mint egy megszállott: nekem innen el kell mennem!

Deres László
Deres László
photo: saját

Deres László 1948-ban született Somogy megyében, Göllén. Nagyszülei gazdálkodók voltak, a Rákosi-rendszerben kuláknak minősítették őket. Apja Komlón bányászként dolgozott. László Dombóváron járt gimnáziumba, az ÁVH többször is ellenőrizte. 1966-ban érettségizett. Baján vízügyi felsőfokú technikumban folytatta a tanulmányait, de fél év elteltével otthagyta az iskolát. 1967-től Taszáron sorkatona volt, gépkocsivezetőként dolgozott. Majd Komlóra költözött, volt bányász, gépkocsivezető. 1974 augusztusában barátjával disszidált, Mohácsnál átúszták a Dunát. Várandós feleségével eljutottak a jugoszláv-olasz határra, de a kimerültségtől elcsigázottan visszafordultak. Autóstoppal mentek Letenyéig, ahol a felesége útlevéllel ment át, ő pedig átúszott a Murán. Letartóztatták, nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 1975 augusztusában újból disszidált, Heresznyénél átúszott a Dráván. Olaszországban, Latinában menekülttáborban volt. 1976 januárjában megérkezett Amerikába, de honvágya volt, ezért hazajött. 1977-ben Rómába repült, majd Jugoszlávián keresztül elindult Magyarországra, de letartóztatták, és átadták a magyar hatóságoknak. Katonai titok megsértéséért és tiltott határátlépésért két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után gépjárművezető volt Komlón, önhibáján kívül elütött egy részeg embert, aki később belehalt sérüléseibe. Letartóztatták, 9 hónapig volt börtönben. Szabadulása után bányában dolgozott, majd 1988 és 1990 között taxizott, majd teherautóval fuvarozott, buszsofőr volt. 2010-ben nyugdíjba ment.