Zsuzsa Gáspár

* 1943

  • " 69-ben született a lányom, Anna, és amikor a „keddi kör” kitört, akkor Anna minimum egyéves volt. Vagyis legkorábban vagy 70– 71 telén vagy 71 tavaszán lehetett. A kör ötlete – amennyire föl tudom idézni – a Bence György, Kis János, Kenedi János hármas fejében született meg. Volt a korszaknak és a korszak egyetemi képzésének valami hihetetlen szellemi sivársága. Nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy mondjuk egy téma földolgozásánál hihetetlenül lehatárolt volt, hogy milyen szakirodalmat szabad, illik, lehet fölhasználni. Még az is lehatárolt volt, hogy mit vártak el az embertől. Alapjában véve elég visszafogott szellemi érdeklődést vártak el tőlünk, és nagyon zárt világban várták el a teljesítményt. Úgy emlékszem, hogy Bence György, Kis János és Kenedi gondolták azt, hogy ezt nem kell feltétlenül elviselnünk, és hogy mindazt, amiről beszélni akarunk, olvasni akarunk, azt szabályos szeminárium formájában földolgozhatjuk akkor is, ha ezt nem várja el tőlünk senki. Kenedit már ismertük, és gondolom, neki jutott eszébe, hogy itt van ez a hatszor hat méteres nappali, kevés bútorral, nagy padlófelülettel, és itt elég sokan elférnénk. Ők hárman megkerestek minket, hogy érdekelne-e bennünket, egyfelől az egész dolog, másfelől pedig adjuk-e hozzá a lakást. És érdekelt és adtuk. Azt gondoltuk, hogy nem kell elviselnünk, hogy egy szűk szellemi világban kell léteznünk. Értelemszerűen az itt feldolgozásra kerülő témák egy részének volt politikai konnotációja, de nem direkt. A legdirektebb politikai téma, amire emlékszem, az a szakszervezet volt, a „témafelelős” a Hamburger Mihály volt. De az már emlékezetem szerint az egész keddezésnek a vége fele volt. Két és fél évig kéthetente, keddenként itt egy teljesen szabályos szeminárium zajlott. Jó előre kiadtuk a témákat, volt referens, korreferens és utána vita, és még utána zsíros kenyér és tea. Többé-kevésbé ugyanazok jártak, és a rendszeresen járók köre nem volt több húsznál. Sokkal több nem is fért volna el a nappalinkban. Kik voltak? Bence, Kis János, Kenedi, Sós Vilmos, Erdélyi Ágnes, Kőszeg Ferenc, Fekete Éva, Ludassy Mária, Hamburger Mihály, Endreffy Zoltán, Pap Mária, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, sőt Karádi Éva és a Babarczyék… Más most nem jut eszembe, pedig többen voltunk. Nagyon szigorú „konspirációs” szabályok voltak, hogy ki jöhet. Két ajánló kellett ahhoz, és meg kellett szavazni a többieknek. Alapvetően a Bence és Kis volt a vezéregyéniség, és övék volt a végső szó. A referátumok utáni vitákban mindig nagyon pontosan lehetett érzékelni, hogy mindenkinek fontos, hogy a Bence-Kis párosnak – ők akkor még Bence-Kis volt, később váltak ketté – mi a véleménye. Nagyon fontos volt az ő egyetértésük, elismerésük. Azt meg kell vallani, hogy nekem ennek a körnek a hozadéka másodlagosan politikai, elsődlegesen szellemi és baráti. Egyrészt nagyon sok barátságom nőtt ki ebből a körből, és olyan kapcsolatok, akikkel azóta talán nem találkozom rendszeresen, de számon tartjuk egymást, és tudjuk, hogy a másikkal körülbelül mi van. Másrészt tényleg nagyon sokat kaptam szellemileg ebben a körben. […] Egészen pontosan tudtuk, hogy ez illegális. De nem igazán lehetett azon konspirálni, hogy egy lakásba kéthetente húsz-huszonöt ember beállít. Ha valaki észre akarta venni, az észrevette. És gyanítom, hogy ezt sokan vették észre. Péterrel beszélgettünk erről, mert nehéz volt azt gondolni, hogy nem figyelnek meg minket. Mi akkor abban állapodtunk meg, hogy egyfelől egész biztos, hogy van valaki köztünk, másfelől meg egész biztos, hogy nem is érdekes, és nem is szabad elkezdeni találgatni. Mert az viszont minket mérgezett volna meg."

  • "Talán lehet azt mondani, hogy ellenzéki volt a színpad. Egy szelep volt. De tulajdonképpen nevetséges ma ellenzékiségnek nevezni azt, ami ott történt. Létrehoztunk egy filmklubot. Vetítettünk lengyel, cseh, orosz, angol filmeket. Ezek között voltak betiltott filmek és engedélyezett filmek. Nem jegyet árultunk, hanem bérletet. Tehát meg kellett venni az egész sorozatra a jegyet. Aki ezt megvette, az tagja lett a filmklubnak, és mi meg azt mondtuk kifele, hogy ez nem filmvetítés, hanem az egyetemi ifjúság képzése. Ezen a címen a Filmtudományi Intézettől is sok filmet megkaptunk, amit különben nem engedtek nyilvánosan vetíteni. Olyan embereket hívtunk meg, akiket a nagy nyilvánosság nem támogatott. Volt egy sorozatom, az volt a címe, hogy „Öné a színpad”. Érdekesnek gondolt embereket felkértünk, és azt mondtuk nekik, hogy egy meghatározott estén az Egyetemi Színpadon az történik, amit ő akar. Azt vetítünk, arról beszélgetünk, azt játszunk el, azt muzsikálunk, amit ő kér. Nagyon jópofa műsorok voltak. Mérei Ferencre, Weöres Sándorra emlékszem. Egyikőjük sem volt nagyon kedvelt személyiség. Kiállításokat rendeztünk az Egyetemi Színpad folyosóján, például a férjemnek, Donáth Péternek is. A kiállítás is egy nehéz dolog volt, hogy kinek lehet és kinek nem. Az ellenzékiséget valahogy úgy kell elképzelni, hogy olyasmit csináltunk, amit nagyobb nyilvánosság előtt nem volt szabad, vagy nem helyeselték, vagy nem támogatták. Azt gondolom, hogy az elvtársaknak nagyon is smakkolt az, hogy mi ott egy helyre összegyűjtve dolgoztunk. Ez egy egyszerű képlet volt. Nem sok kételyünk volt afelől, hogy vannak köztünk beépített emberek. Most sincs kételyem, hogy voltak. Volt két BM-es is – azok nem beépítettek voltak, lehetett tudni, hogy ők a BM-esek. Az akkori szisztéma szerint az intézményvezetőket szabályos időközönként meglátogatta két elvtárs a BM-ből. Mi a mieinket úgy hívtuk, hogy Roby és Toby. Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásában van az a páros, akik kísérik az öreg hölgyet. Jött Roby és Toby, bementek a Rózsa Zolihoz, beszélgettek egy órát, és aztán elmentek, és mindenki tudta, hogy ez volt a BM. Hogy ki volt köztünk a beépített, azt nem tudtuk. Én speciel nem is foglalkoztam vele. Van valaki, akiről gyanítottuk. Majdnem biztosak voltunk benne, és ma pedig biztosan tudom, hogy az volt. Nem érzek iránta semmiféle haragot. Tapasztalatom szerint nem ártott senkinek. Az ő karrierjének jót tett, amennyire ezt kívülről lehetett látni."

  • Full recordings
  • 1

    Budapest, Hungary, 29.04.2005

    (audio)
    duration: 03:06:58
    media recorded in project Oral history archívum - Budapest
Full recordings are available only for logged users.

A hatvannyolcas bevonulás olyan tükör volt, amibe nem lehetett nem belenézni

gaspar-portre70.jpg (historic)
Zsuzsa Gáspár
photo: családi

Gáspár Zsuzsa 1943. május 1-én született Budapesten, zsidó családban. Édesanyját a nyilasok 44 novemberében elhurcolták, a bergen-belseni haláltáborban halt meg. Édesapja munkaszolgálatos volt, megmenekült. Fogorvosi műszerész kisiparos volt. Nővére 1956-ban disszidált Svédországba, majd Kanadában telepedett le. Gáspár Zsuzsa a Teleki Blanka Leánygimnáziumban érettségizett 1961-ben, majd segédmunkásként dolgozott néhány hónapot. Egy év elteltével megkezdte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, 1976-ban diplomázott magyar-népművelés szakon. Az Egyetemi Színpadon kezdetben egyetemista önkéntesként, majd 1966-69 között a Színpad titkáraként dolgozott. Férje, Donáth Péter képzőművész volt. Egy lányuk van, az 1969-ben született Anna. 1970-74 között a Huszonötödik Színházban rendezőasszisztens volt. 1976-88 között az Iparművészeti Múzeumban dolgozott muzeológusként. Majd az Officina Nova kiadó szerkesztője lett. 1995-től a Mentálhigiénés Programiroda oktatási igazgatója volt, ahonnan 2000 tavaszán elküldték, nyugdíjazták. Azóta szabadúszó, művészettörténeti, művelődéstörténeti könyveket szerkeszt. 1971 tavaszától körülbelül másfél-két éven keresztül a házaspár lakásán voltak az ún. keddi körök, melyeken fiatal értelmiségiek (többen közülük a későbbi demokratikus ellenzék tagjai) minden második hét keddjén szeminárium formájában társadalomtudományi, filozófiai kérdéseket dolgoztak fel. Férje 1977 januárjában aláírta az első tiltakozást a Charta 77 tagjainak letartóztatása ellen. Ő és férje 1979 októberében aláírta mindkét tiltakozást a Charta 77 képviselőinek pere ellen. Kapcsolatban volt az illegális Beszélő folyóirattal és a Szegényeket Támogató Alappal, segítette munkájukat. 1988-89-ben aktívan részt vett a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapításában és 1990-ig a munkájában. Alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának és a Szabad Demokraták Szövetségének.